A Bánkitó attól társadalmi vállalkozás, hogy társadalmi értékek képviselését tűzi ki céljául, és minden esetleges profitját társadalmi missziójának szolgálatába forgatja vissza.
Mi a fesztivál szervezésére nem üzleti lehetőségként tekintünk, hanem a fesztivált, mint eszközt használjuk a társadalmi diskurzusteremtésre, és egy rezíliens, kritikus, és megtartó közösség építésére. Információt, tudást, értékeket közvetítünk,és állandó törekvésünk, hogy bevonjunk benneteket egy elfogadó és nyitott társadalom közös alakításába.
A Magyar Turisztikai Ügynökség a fesztivált a hazai 10 legnagyobb fesztivál között tartja számon, illetve rendszeresen bekerül a hazai 10 legkiemelkedőbb fesztivált említő sajtó-válogatásokba. A fesztivál 2019-ben a European Festival Awards rangos nemzetközi versenyen shortlistes lett Take A Stand kategóriában.
A Bánkitó egy kicsi, baráti közösség belpesti bulijából nőtte ki magát egy országszerte ismert, jelentős kulturális és társadalmi eseménnyé. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy mindenki indítson fesztivált...
A 2000-es évek végén megfogalmazódott bennünk egy újfajta, a többitől karakteresen eltérő fesztivál ötlete. Az első Bánkitó – 2009-ben – kerülte a reklámzajt, a vizualitást meghatározó szponzori megjelenéseket, és egy olyan kiszakadásra hívta a fesztiválozókat, melyet az emberi lépték, a nyitottság, a közösségi érzés, a természetközeliség, a közeget meghatározó szubkultúrák láthatóvá tétele jellemezte.
A fesztiválpiacon aktuálisan uralkodó szereplőkkel ellentétben a Bánkitó újítása abban rejlett, hogy a tömegeket mozgató fesztivál koncepció helyett közösségekre épített és e közösségek tágításával érte el az organikus növekedést. “Tekerj a tóra!” – ez volt a szlogenje az első Bánkon megrendezett fesztiválnak, ami -az akkor a fesztivál törzsközönségét adó- biciklis szubkultúrára reflektált. A rendezvény a budapesti underground közösségek megszólításával és bevonásával növelte látogató bázisát.
A hálózatosodás nem csak a programszervezés központi eleme: nálunk a fesztivál szervezői, résztvevői, fellépői és közönsége egy nagy közösséget képeznek, ahol mindenkinek lehetősége van beleszólni a fesztivál szervezésébe, tartalmi kínálatába. Ezért nagyon fontos nekünk már a kezdetektől a több mint száz fős önkéntes csapattal való közös munka, vagy az aktuális fesztiváltémára épülő alkotói pályázat, illetve a különböző szakértők, oktatási intézmények bevonása a szervezésbe.
A Bánkitó az alapítását követő években – 2009-2012 – egy szubkulturális kisfesztivál volt, mely elnyomott és kirekesztett társadalmi csoportok láthatóvá tételét tűzte ki céljául. Az első években fő témája kulturális, művészeti projekteken keresztül reflektált kifejezetten zsidó és roma társadalmi csoportok kihívásaira. A fesztivál ezekben az években 500-1000 fős közönséget vonzott, viszonylag kezdetleges infrastruktúrával.
2012-2013-tól, ahogy a magyar nyilvánosság terei szűkültek, úgy bővültek a Bánkitó által képviselt társadalmi ügyek általánosabb emberi jogi kérdésekkel, mint az LMBTQ csoportok kihívásai, a családrendszert érintő változások vagy a nők jogai. A fesztivál közreműködői társadalmi egyenlőtlenségekkel, emberi jogi kérdésekkel foglalkozó civil szervezetekkel bővültek, és ehhez kapcsolódva megjelent egy olyan új, fiatal, értelmiségi, aktív és tájékozott közönségréteg, akinek fontos a társadalmi szerepvállalás.
Ez jelentős közönségbővülést hozott a Bánkitónak, ráadásul egy olyan társadalmi réteg köreiből, akik elkötelezettek, és magukénak érzik a fesztivált. Tehát nem csak a Bánkitó elérése nőtt két-három ezer fős rendezvénnyé, hanem a Bánkitó által formált aktív közösség is bővült. A zenekarokat elkezdtük a progresszív zenei szcéna köreiből válogatni, azok kaptak helyet a Bánkitón, akiket aktuálisan ugyan kevesen ismertek, de lehetett látni, hogy a kis budapesti klubokat megtöltik, és pár éven belül várhatóan már a nagyobb fesztiválok nagyszínpadain kapnak majd fellépési lehetőségeket. Az igazi áttörést a külföldi zenekarok válogatása hozta, 2016-től kezdtek el egy-egy izgalmasabb, itthon csak szűk körben ismert, de a Bánkitó számára már elérhető árkategóriájú külföldi zenekarral bővíteni a kínálatot – innentől a fesztivál felkerült a hazai fesztiváltérképre és mára évente többezer látogatót vonzó, hazai és nemzetközi téren is elismert, közepes méretű fesztiválok között nyilvántartott, jelentős nyári rendezvénnyé nőtte ki magát.