zky

Az első kiadott track a “Nem tudom mi ez” után kezdett komolyabban foglalkozni a zeneírással, ahonnan egyenes út vezetett a Saver kiadó megalapításához. Hangzását főként minimal house és deep tech vonal jellemzi komplex ütemekkel, lágy dallamokkal.

Yorgos

Krézi bítek a tánc oltárán egykét saját számmal fűszerezve. Az Űrturisztikai Hivatal megbízásából.

Toro Lomo

Dip’n’Dive party sorozat és kiadó társalapítói akik főleg az új vonalas microhouse, deeptech és minimal stílust képviselik. Dj set-jeiket sokszínűség és eklektikus hangzás szokta jellemezni, sokszor jazz és hip hop ból merített finomságokkal.

Subotage

Papp László, az NVC egyik alapító tagja 12 évesen kezdett el zenéket írni PC-n, nyaranta pedig két sávos Gemini Pmx-7-es keverőjére rádugott cd- és kazettalejátszóval kísérletezgette ki, mi is az a dj-zés. Ebben az időben (’97-’98) ismerkedett meg az elektronikus zenével, 4 évvel később pedig megalapította saját zenekarát Maradandó Változások néven, ahol gitározott és énekelt.

STIM.AD.

STIM.AD., ami annyit tesz: ingerfüggés. Az ember folyamatos törekvése hogy egyre erőteljesebb, mélyebb és komplexebb élményeket szerezzen, és ezért kockázatokat vállaljon. STIM.AD. egy új szereplő a hazai techno szcénában, és pont ezt az érzést szeretné megfogni zenéjével, amihez a lágy, nagy tereket betöltő atmoszferikus ambient, a hipnotikus klasszikus techno, vagy akár a húsba maró noise

Robert Dobak

Fidull zenei magazin egyik alapítója és szerkesztője, illetve az underground zenei szcéna oszlopos tagja.

nupar

nu_clear és Raqpar közös formációja aktív tagja a budapesti underground szcénának. Együttműködésük 4 éve kezdődött, amikor eldöntötték, hogy önálló produceri munkájuk mellett, közösen is elkezdik kialakítani a saját, meghatározó stílusukat a minimal-house műfajon belül. A minimal-house mellett mindig szeretik a szettjeiket kiegészíteni olyan stílusokból jövő darabokkal, mint a dub-techno, house vagy éppen a break-beat. Nevükkel

Maron

“Amikor kérték a ‘polgári nevem’, először nagyon szerettem volna odaírni, hogy Polgár Jenő. 🙂 Játszottam már az Alkotótáborban, Lärmben, Telepen és egy görbe estén a Pontoonon is. Imádom a recsegős-ropogós tört ritmusokat, és az örök klasszik house, illetve techno sem marad ki a szettjeimből.”

manü

Az elmúlt években több projektjén keresztül kóstolgatta a berlin-techno és aköré épülő kultúrát. A koordinátás rave bulik után a nice kollektíva tagjaként produceri oldalát erősíti, illetve a DJ szett mellett nyers analog live performansszal szerepel.