Sisi

2022 januárjában került ki Sisi első dala és homemade videóklipje a világhálóra, a „Yalla”, majd érkezett a Magyar Klipszemlén díjat is nyert „Kezeket fel”, a szójátékbajnok „MagasLow”, a melankolikusabb hangzású „Manifesto” végül az old schoolos „Rappelj jobban”. Sisi zsigereiben van az előadóművészet, szóval hamar kiderült a tavaly év végén, Akvárium Klub Lokálban tartott első fellépése során, hogy a dalírás, és a klipkészítés mellett a mikrofon és a színpad az első számú szenvedélye. Ennek fényében a 2023-as év már az állandó koncertezés jegyében zajlott nála, és a magyar underground hip-hop világ egyik legfelkapottabb előadójává vált. Mindemellett a Spotify EQUAL kampány aktuális női arcává is választották, és begyűjtött egy Fonogram nevezést is az “Év felfedezettje” kategóriában illetve az Artisjus Junior Alkotói Díját is bezsebelte. Tavasszal pedig megjelent első EP-je SISTEMATIIK címmel, és novemberben az első nagylemeze SISTAHOOD címmel, amit 1 évvel első koncertje után már a teltházzal mutatott be az Akvárium Nagyhallban.