Gyerekprogramok a Bánkitón! | Bánkitó Fesztivál

Gyerekprogramok a Bánkitón!

A Bánkitón idén gyerekjáték (is) a szórakozás!

A sok-sok civil és kulturális program, filmvetítés, színházi előadás és koncert mellett ugyanis 2019-ben még több gyerekprogrammal találkozhattok majd a fesztiválon!

A programok persze nem minden, hiszen a gyerekek máskor aktívak (és máskor inaktívak!), mint egy átlag fesztiválozó, de aggodalomra semmi ok, hiszen erre is gondoltunk.

A 2019-es Bánkitó Gyermekbarát Fesztiválra például idén nappali napijegyet is szerezhetsz (hamarosan), ami olcsóbb, mint a sima napijegy, és a Táboron kívül mindenhova érvényes, így a sok napközbeni program után még meghallgathatjátok együtt, családostul az esti Szabó Benedek koncertet, de a Tommy Holohan szettre már nem kell befizetni, ha úgysem leszel ott. És az éjszakára is gondoltunk ám! Idén a Nádas Kemping újra szimpla kempinggé változik, ahol csend és nyugalom honol majd az éjszakai órákban, a Nádas mellett pedig az Alsópetényi Fesztiválkemping is várja az éjszakai nyugalomra vágyó családokat tóval, játszótérrel, és folyamatosan közlekedő ingyenes buszjárattal.

Nappal csekk, éjjel csekk – kell még valami?

A Bánkitón nincs család és család közt megkülönböztetés. Legyen két apa vagy két anya, egy apa vagy egy anya, legyen egy gyerek vagy hét gyerek vagy egy sem, a család az család! Az sem baj, ha egyedül érzed magad a leginkább magadnak, akkor is szerezhetsz Családbarát Napijegyet! 14 év alatt pedig továbbra is ingyenes a belépés felnőtt kísérővel!

Csütörtök

10:0012:0014:0016:0018:0020:0022:0000:00
A nagy táblázatot szeretném látni!

Nádas Kemping

Péntek

10:0012:0014:0016:0018:0020:0022:0000:00
A nagy táblázatot szeretném látni!

Nádas Kemping

Polgármesteri Hivatal / Bánkitó MOZI

Szombat

10:0012:0014:0016:0018:0020:0022:0000:00
A nagy táblázatot szeretném látni!

Nádas Kemping